Egy szubjektív, kritikus oldal

2015. március 29. 13:56 - JorgeTheBlobfish

Wrestlemania XXXI - Előzetes : Kegyetlennek tűnik, vajon tényleg az lesz?

Elérkeztünk tehát ide is. Már csak pár órára vagyunk a pankrációs világ legnagyobb eseményétől, a WWE világbajnokságától, a Wrestlemania-tól. A tavalyi az egy rakás szar volt, ezt mindenki tudja, és így egy év távlatában el is fogadja. Az idei WM-re azonban olyan epikus és első ránézésre fantasztikus meccseket jelentett be a szervezet, hogy én már nyálcsorgatva várom a holnapot. Lesz itt dráma, brutalitás, taktikázás, létra, egy-két legenda és még ki tudja mennyi minden, amire azt mondhatjuk holnap (illetve holnapután, mert idő hiányában csak kedden íródik meg a WM kritika, s ezáltal szerdán az azt követő RAW), hogy végre kaptunk egy olyan PPV-t, amit érdemes volt megnézni. Persze ez elsülhet visszafele is, de ha egy kicsit is értelmesek a kreatívok, akkor nem basszák el a kihagyhatatlan helyzeteket amiket a következő párosítások tálcán kínálnak fel. Nézzük, miben bízhatunk, illetve miben nem, az előttünk álló esemény kapcsán.

 Brock Lesnar vs Roman Reigns (WWE-WHC Championship)

 

A meccs, ami talán a legkevesebb ember figyelmét keltette fel. Mi ennek az oka? Brock Lesnar. Reigns egyedül képtelen felépíteni egy feudot (Wyatt-nek azért fantasztikusan sikerült), és éppen ezért annyira lapos előkészületek övezték a WM Main Eventjének amúgy is göröngyös útját, hogy a többi jól felépített feud mellett abszolút eltörpült a jelentősége és a vonzereje. A csavar akkor jött, amikor Lesnar pár napja hosszabított a WWE-vel, s ezzel keresztülbaszta mindazok számítását, akik arra tippeltek, hogy 100-as Reigns győzelem lesz. Nos, tudjátok valamiért ez engem nem hat meg. Azok után, hogy a Summerslam után eltelt 6 PPV óta 3 címmecset láttunk, valahogy nem tudom elhinni, hogy a helyzet változna azzal, hogy Lesnar hosszabított. És éppen ezért, bármennyire is tetszik az amit a ringben csinál, menjen a picsába az öv nélkül, vagy akár vele is, úgysincs semmilyen értéke amióta egyesítették. Tűrhetetlen volt amit csináltak, egyszerűen nem számít, hogy mennyire jó valaki, hogyha csak ennyit tud nyújtani. A másik dolog: Sokak szerint a WM Rollins táskabeváltásával fog végződni. Nos, én ezzel abszolút nem értek egyet. Valahogy nem illene a képbe az, hogy az Ortonnal való meccse után, Rollins beváltsa a táskát. Lényegtelen, hogy Reigns-en, vagy Lesnar-on. Szinte kizártnak tartom, hogy ez megtörténik. Ha táskaváltás lesz, akkor az véleményem szerint a holnapi RAW-n következik be, aztán ki tudja...Ezekből már nem lehet kinézni, hogy meddig tudnak elmenni a bullshit-skálán. Így hogy Lesnar hosszabbított, nagyon kétesélyessé válik a meccs, és lehet, hogy visznek valami színt is bele, akármennyire is hihetetlennek tűnik. EszkoF

 

Undertaker vs Bray Wyatt

 

Epic clash. Erre nincs más kifejezés. A sötét erők két lordja, a sátán cimborái egymás ellen. Basszameg, mekkora meccs lehet ebből. A végkifejletet persze tudjuk, ha nem is biztosra, de olyan 99 százalékosan: Undertaker meg kell verje Wyattot, hogy ne vereséggel vonuljon vissza a WM-től. Wyatt karaktere erős, legalább annyira mint Takeré, de nincsenek évtizedek a háta mögött mint az ellenfelének, és nem is mutatkozott olyan erősnek az elmúlt hónapokban, mint ahogy elvárnánk. Tehát Undertaker győzelme majdnem biztos. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a WWE hogy fogja eladni nekünk Brayt. Kíváncsi leszek az arcára, amikor meghallja a harangot kongani, kíváncsi leszek az arcára, amikor Taker leveszi a kalapját azzal a legendásan lassú mozdulattal, és kíváncsi leszek, hogy Taker hogy fog viszonyulni hozzá. Ez egy potenciális főesemény is lehetne, annyira jó önmagában a meccs, tehát csak a WWE-n múlik, hogy milyen bookingot szán neki. _Jorge

 

Sting vs Tripple H

 

Nagy gondban vagyok ezzel a meccsel, mert nagyon félek attól, hogy elbasszák. Oké, hogy Sting meg Tripple H, oké, hogy kalapács kontra bézbóz, de akkor is. Félek attól, hogy egy nagyon sablonos és unalmas meccset hoznak ki belőle, pedig rengeteg-rengeteg potenciál lenne benne. Valami extrém szabályt még hozzá is dobtam volna, kivéve ha ezek ketten a következő PPV-n is egymásnak feszülnek (Extreme Rulez), amire valjuk be kicsi az esély. Borzalmasan kevés esély látok arra is, hogy Sting győzzön, mivel HHH fölényével meg tudják mutatni neki, hogy mennyivel erősebb a WWE, mint a WCW - nagy lófaszt... Tehát majdnem biztosra vehető, hogy The Game nyer, azon sem lepődnék meg ha Stephanie közbenjárásával, ha egyáltalán ott lesz a ring szélén. Sting, ahogy láttam kifejezetten jó kondiban van, simán el tudnám képzelni aktív pankrátorként, de valószínűleg ez lesz az első, és utolsó meccse a szervezetnél. Ne legyen igazam... EszkoF

BNB vs Dean Ambrose vs Daniel Bryan vs Dolph Ziggler vs R-Truth vs Luke Harper vs Stardust (Intercontinental Championship - Ladder Match)

 

Ezúttal igazán jár a taps a WWE-nek, hogy egy lesajnált övből, egy Senki Földjéből egy izgalmas és abszolút élvezhető szegmenst csináltak. Azzal, hogy behoztak néhány main karaktert, méghozzá közülük is a nagy közönségkedvenceket, sok szurkolót meggyőztek arról, hogy nem a WWE-öv az egyetlen követendő esemény a PPV-ken, és nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ezt milyen nagyon-nagyon jól tették. A hét contender között van két nagyhal, nagy szurkolótáborral rendelkező babyface: Bryan és Ambrose diktálják majd az iramot. Aztán ott van Ziggler, aki az én favoritom ezen a meccsen, bár abban egyetértek EszkoF kollégával, hogy nem lendítene sokat az övön, ha visszaadnák a Survivor Series hősének. Ziggler legfőbb ellenfele Luke Harper lesz majd, akinek várhatóan nem osztanak túl nagy szerepet, de szerintem remek show-t fog csinálni, mint mindig. Bad News Barrett még súlytalanabb lesz, a brit egy igazi midcarder, aki csak azért birtokolja az övet, hogy biztosak legyünk benne hogy face-hez fog kerülni az öv a Ladder Matchen. R-Truth karaktere szolgáltatja majd a fun-faktort, Stardust pedig… a bevonulásán kívül nem fog sokat hozzátenni a meccshez. De ez a címmeccs nélküle is éppen eléggé érdekes és izgalmas lesz. _Jorge

 

Rusev vs Cena (United States Championship)

 

Hidegháborús övezetnek lett nyilvánítva az US-öv, amióta a WWE még jobban megutáltatta Rusevet a néppel, azzal, hogy bevonta a harcba minden amerikai honpolgár Védelmezőjét és Nemzeti Hősét, a nagy Széna Jánost. Maga az ötlet nemcsak sablonos és ezerszer látott, hanem végtelenül ellenszenves is, mert kicsit idejétmúlt ez az Oroszország-USA „konfliktus”, de ennek ellenére mindenki örül, hogy Rusev végre kapott magának egy méltó ellenfelet, és egy olyan ellenfelet, aki megtörheti a veretlenségi szériáját. Én személy szerint ráuntam már az oroszra, de éppen az dobhatná fel a legjobban a karakterét, ha megverné Cenát és megtartaná az övet. Egy arcbarúgás, aztán Accolade, ahogy szokta, és minden Cena-fannak kuss van. De persze nem valószínű, hogy így fog történni, mert a WWE egyszerűen nem hagyhatja ki azt a vissza nem térő lehetőséget, hogy az Amerika-övet egy igazi Amerikainak adja át. Rusev hegemóniája megtörhet a hétvégén. _Jorge

 

 

Randy Orton vs Seth Rollins

 

A másik meccs amitől tartok kissé. A sok jó és izgalmas meccs mellett kissé eltörpül, mivel nincs nagy tétje ennek az összecsapásnak. Persze ennek ellenére ki lehet hozni belőle egy jó meccset, de van egy olyan érzésem, hogy ez lesz a PPV hat nagy meccsének fekete levese. Ami megmenthetné ezt az egészet, az egy Orton pusztítás lenne, ami elég valószínűtlen egy ilyen nagyszabású és hivatalos gálán, úgyhogy egyedüli mentsvárunk a kreatívok kezében maradt, ami egyáltalán nem megnyugtató. Azonban van pozitívuma is, mégpedig az, hogy teljességgel kiszámíthatatlan. Ez pedig pontosan a téttelenségéből fakad, úgyhogy ha kevés is az esély rá, de lehet hogy látunk egy olyan összecsapást, amire büszkén és boldogan tekintünk majd vissza, a jövő évi WM beharangozója előtt. EszkoF

 

The Usos vs Los Matadores vs Kidd & Cesaro vs New Day (Tag Team Championship - Fatal 4 Way)

 

Hát ez egy nagy lavór fos lesz. Eljutottunk oda, hogy az egész rosterből csak a Cesaro-Kidd páros ér valamit, az Usókat unjuk, a New Dayt nem tudjuk hova tenni, a Matadorokat meg leszarjuk. Én odaadnám a csokiknak, mert a legszórakoztatóbb csapat, de ennél többet nem tudok mondani a meccsről, ha a fene fenét eszik sem. _Jorge

 

 

Paige & AJ Lee vs Nikki & Brie Bella

 

Akkora ziccert hagyott ki a WWE azzal, hogy a nőket párba rakva eresztette egymásnak, hogy az valami elviselhetetetlen. Én olyan Fatal 4 Way-t csináltam volna, hogy még füstöl. Ehelyett mit kapunk? Egy TT meccset, aminek annyi tétje sincs, mint egy Swagger Rusevnek. Miért? Értem én, hogy meg akarták csinálni úgy a mecset, hogy részt vegyen benne mind a négy Top Díva, és egyik se kapjon face/heel turnt, de ne legyünk már ilyenek. Nagyon nehéz ezt lenyelni, ugyanakkor bizakodom egy jó meccsben, és bízom benne, sőt eléggé határozottan állíthatom, hogy jobb lesz, mint a TT övért folyó harc. EszkoF

 

André The Giant Memorial Battle Royal

 

Nincs túl sok mondanivalóm erről, nyilván bízom a mindenki által várt Sheamus visszatérésében, nyilván én is szurkolok Mizdown-nak, ugyanakkor esélyes lehet erre Big Show, Kane, Henry vagy Ryback is, másszóval sokkal több olyan szupersztár van a nevezettek között, akire esélyesként tekinthetünk, s éppen ezért valószínűleg több izgalmat, fordulatot, és nagyobb színvonalat fog hozni, mint a tavalyi harc. De nyugodjon meg mindenki, nem ez lesz az adás fénypontja, sőt...Ha nem tudják jól megoldani, félő, hogy a Royal Rumble-hez fogjuk hasonlítani minőségét, ami egyéltalán nem dicsőség. A WWE-Pankráció oldalon megtekinthetitek a nevezettek listáját, ide nincs miért leírni, mert az előbb említetteken kívül, a többiek nagy részben töltelék figurák lesznek a meccs alakulásában. EszkoF

 

Ez lenne tehát a WM előzetesünk. Az adás előre látható minőségét az mutatja leginkább, hogy a cikk szerkesztésekor, nem tudtam, hogy melyik meccset tegyem előre, mert a legtöbb simán elmenne a PPV Main Evetnjének. A legnagyobb félelmünk persze az lehet, hogy ezeknek csak a fele fog valóban akkorát szólni, mint amekkorára bejelntették, de reménykedjönk egy jó adásban. A pársítások mindenik meccsben szinte tökéletesek, nem igazán köthetünk bele nagyon semmibe, és reméljük, hogy ezt majd holnap, a WM megnézése után is kijelnthetjük. Maradjatok velünk, mert kedden jön az eposzi WM kritika, ahol kíméletlenül kivesézzük az adást, addig is legyetek jók, sziasztok!

Címkék: Előzetes WWE PPV
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr327315026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása