Egy szubjektív, kritikus oldal

2015. július 07. 11:04 - EszkoF

WWE - RAW - 2015.07.06 - Lesnar jött, jó lett az adás

Na jó az túlzás, hogy jó lett, mert ezt a lezárást nem igazán tudom hova tenni. De az lassan tény, hogy ahol Lesnar és Heyman megjelenik, ott a színvonal olyan mértékben növekedik meg, hogy felülmúlja a botrányos PPV-kat is. Ahogy minden adásban, ebben is voltak olyan töltelék szarok, amiket az ember kb. 10 másodperc alatt átteker, mert a halált sem érdekli, dehát az már armageddonnal érne fel, ha egy két és fél óraás adás minden perce szórakoztató lenne.

A WWE-nél valószínúleg elolvasták Jorge pénteki cikkét a smackdownról, mert végre nem a nyálas, zsírosfejú Rollins-szal és újjászületett kúrópajtásaival indult az adás, hanem Suplex City polgármesterével és szabadon garázdálkodó állatával. Egy éve körülbelül zavart az, amikor Lesnar csak állt és mindent Heyman mondott, majd ő szó nélkül távozott. Azóta kiépítették neki ezt a Fighting Machine karaktert és olyan szenzációsan működik, hogy öröm nézni. Heyman pedig olyan szövegeket mond, hogy azok többet érnek az adás összes többi részénél. Külön pozitívum, hogy nem csináltak belőlük Széna szintű, közönség seggét nyaldosó szereplőket, hanem igenis felemlegetik a múltat és Undertakert, a streak törést. Ha tetszik ha nem, megtörtént és nem próbálnak úgy tenni, mintha nem így lenne. Szóval egy ilyen szegmens után csak jót vár az ember egy adástól.

Nem tudom hova tenni ezt az IC öves feudot. Valamiért annyira üresnek túnik nekem, egyszerúen semmi érdeklődést nem mutatok iránta. Nem izgalmas, semmi akció nincs, Big Show valami irdatlanul szar, Ryback meg egyedül verheti magának abból nem lesz jó meccs. Miz pedig. Miz ott van, hogy az övmeccsen azért mégse aludjunk el, bár kétlem, hogy olyan veszettül sok színt vinne a dologba, hogy az átlagosnál jobb legyen az összecsapás. Már előre félek ettől a meccstől...

A Díva vonalon kiépült hullára ugyanaz, ami a WWE WHC övnél van a férfiaknál. A bajnoknak van egy kis kuplerája, azon belül pedig kúrogatják egymást hétről hétre, miközben hárman mindenkit előicsáznak... Bááázmeg de szar. Az oké, hogy Rollins így csinál, de már a picsák is? Mirefel? Ezzel akarják húzni annak a plázakurva Nikkinek a bajnoki uralkodását? Hagyjál már.

A Reigns Sheamus meccsnek két célja volt és az, hogy adjanak nekünk egy jó meccset még véletlenül sem tartozott ezek közé. Az egyik az, hogy Wyatt ismételten, a semmiből, abszolút váratlanul (feel the szarkazmus) beleköpjön Reigns levesébe. Annyira unom már...de annyira. A másik ugye a meccs utáni balhé Orton és Sheamus között. Pont az összecsapás előtt gondolkodtam el azon, hogy Orton hol lehet, plána hogy a BG a szülővárosában St. Louisban lesz megrendezve. A Vipera jött, majd RKO Out of Nowhere. Imádom, amikor a kommentátorok ezt hangoztatják, lassan már poén lesz belőle.

Folytatódott az argentín-szláv szappanopera is, azzal az irtózatos Rusev Summer párossal. Mivel előző héten Zigglerék jöttek ki "győztesként" a szituból, most a bolgárrá degradált Rusev és escort picsája kerekedtek felül Alejandron és Lady Gagán. Nincs itt semmi új, max annyi, hogy úgy tűnik Lenin lábsérülése helyrejött, úgyhogy van kilátás egy Ziggler Rusev meccsre a BG-n. Esetleg lehetne vegyes összecsapás amibe Lana és Summer is belekeverednek, de legyünk komolyak...Akkora szerencsénk nincsen.

Dallas Ambrose? Egy másodpercet nem láttam ebből, de feltevődik gondolom mindenkiben a kérdés, hogy KOMOLYAN BAZDMEG? Alekosz ellen küldik az egy hónapja még elsőszámú kihívót? (Nem tudom, ha ennek van értelme). Nyilván ez csak azért kellett, hogy Ambrose ne tűnjön el, de miért pont a homokos ellen? Pfuj..

Az R-Truth Kis király baromság meg a másik fele. Mi a szarért kell nekünk ezt minden héten végignéznünk? Hm? KI a levendulaolajjal bekent faszt érdekel, hogy a repper, vagy a nagy egójú faszom öccse király nyer?

Aztán az adás másdik legjobb jelenete a nyitó után. Amikor a csicska bajnok és a két umpa lumpa bejöttek a kocsival és ott hagyták a bejáratnál, már sejtettem, hogy mi lesz a vége. Lesnar ügyesen leamortizálta a Cadillacet, bár igaz ami igaz, hatékonyabb lett volna egy olyan kalapáccsal, amit Bud Spancer és Terence Hill használtak az egyik filmjükben. ("Bűnvadászok" talán). Az a fejsze folyamatosan beragadt a kocsiba, a kalapáccsal sokkal nagyob kárt okozhatott volna benne de mindegy. Aztán kiütötte a hobbitokat is, aki csak azután rohantak a kocsijuk megmentésére, mikor az már régen selejtes volt. Realisztikus mit mondjak. Persze a csicska bajnok elmenekült, mert már gondolom összetojta a homár nadrágját, amikor Lesnar ránézett. Nem baj, a BG-n nem lesz hová futni, remélem kap egy olyan kiadós verést, ami után már csak mankóval meg nyakmerevítővel tér vissza mint ex-szovjet barátunk.

Nem értem, hogy a LUcha Dragonst miért szopatják. Ez a New Day valami rettenetes és semmi kilátás nincs arra, hogy a mexikóiak övet nyernének, mert a két nigga birtokolja azokat és ugye face face ellen nem mehet. Szóval vagy visszaszerzi a New Day, vagy jön az Ascencion. Másra nem igazán tudok gondolni.

Újabb Széna open challenge. Mikor láttam, hogy még van háromnegyed óra majdnem az adásból megnyugodtam, hogy nem ez lesz a főesemény. Ez lett. De miért is? Hogy megint elhitessék velünk, hogy Széna és Owens a BG előtt egymásnak esik? Ez már több, mint undorító. Hogy növeljék a US öv értékét? Lehet, de akkor valami jobbat kell kitalálna, mert ez marhára nem jött be. Hogy megint megmutassák Cesaro milyen kemény? Ez sikerült, de én személy szerint magasról leszarom, ne utáljatok ezért, de nekem az olasz/svájci mindíg is antipatikus volt, soha nem szerettem, így a meccsei sem érdekelnek, lehetnek akármilyen jók. A végén persze Amerika kapitány mindenek felett. Ha nem veszti el az övét a BG-n felakasztom magam. Pont.

Színával zárult tehát a RAW, ahogy a farkát veri a US övére. Jó adás volt, igaz mindenben találtam majdnem kritizálni valót, de olyan, hogy tökéletes szegmens szerintem nem létezik. Pénteken Smackdown, 12 nap múlva pedig Battleground, aztán Summerslam és vége a nyárnak. Na jó, ne rohanjunk annyira előre.

EszkoF
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr527607002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása