Bajnokok Ligája sorozatom második részében a 2014/15-ös kiirás első meccsnapjának B csoport beli meccseivel foglalkozom. A Liverpool a Ludogorets-et fogadta az Anfield Roadon, mig a Basel Madridba látogatott a Bajnokok Ligája cimvédőjéhez, a Real Madridhoz.
B-csoport:
Liverpool - Ludogorets Razgrad
A Ludogorets úgy jutott be a Bajnokok Ligája csoportköreibe, hogy a mindent eldöntő selejtezőn, egy izgalmas tizenegyespárbajban legyőzte a román Steaua együttesét, A csoportkörben pedig rögtön belekerültek a mélyvizbe. A találkozó egyértelmű esélyese természetesen az angol gárda volt, akiknek egydül a győzelem volt elfogadható hazai pályán. A mérkőzés viszont korántsem alakult olyan simán mint ahogy azt valószinűleg a liverpooliak elképzelték.Végül egy eszméletlen végjáték után, Gerrard 90. percben lőtt tizenegyes góljával, a Liverpool begyűjtötte a kötelező három pontot, viszont talán nem kis túlzás ha azt állitom, hogy ennél bizony még az angol szurkolók is többet vártak. Nyilván egy ilyen mérkőzés sok tényezőtől függ, véleményem szerint a Liverppolban sok tartalék van még, amit elő is kell húzniuk, különben hamar elvérezhet a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmeiben.
Real Madrid - Basel
A svájci bajnok abban a tudatban érkezhetett a Santiago Bernabéuba, hogy ellenfele az utolsó két bajnoki mérkőzését elbukta a Real Sociedat illetve a városi rivális Atletico ellen. Természetesen a papirforma igy is a 10-szeres BL győztesnek kedvezett, amit az első félidőben alá is támaszottak. 37 perc alatt négy gólt rámoltak Ronaldóék Vaclik kapujába, illetve a második félidőben Karim Benzema a meccsnap lególzáporosabb mérkőzésévé tette a találkozót. A végeredmény talán nem túl nagy meglepetésre 5-1 lett. Vegyes gondolataim vannak a Real Madriddal kapcsolatban, nem igazán tudom elképzelni hogy egy nagyobb nemzetközi klub ellen (Bayern, Chelsea, vagy esetleg a Liverpool) hogyan bizonyitana a több szász milliót érő támadósor. Ez viszont még a jövő zenéje, mindenesetre ezt a kiütést nyugodtan vehetjük egy figyelmeztető lövésnek a riválisok felé, hogy a Real bizony komolyan gondolja hogy a BL történelme során először, cimvédés történjen a sorozatban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.