Egy szubjektív, kritikus oldal

2014. szeptember 20. 19:36 - EszkoF

Csapat Kritika Sorozat: 1.rész

A csapat, melyet a pénz tett bajnokká

Üdvözlök mindenkit!

Ma induló sorozatomban csapatok véleményezésével fogok foglalkozni. A cim alapján gondolhatnátok a PSG-re, vagy esetleg az AS Monacóra, azonban a sorozat első alanya a 2008-ban a világ egyik leggazdagabb kulbjává vált Manchester City. 

Két dolgot érzek leszögezendőnek, mindenek előtt. Az első az, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy a City 2008 előtt, vagy ami még fontosabb, arab tulajdonosának érkezése előtt, egy középcsapatként szerepelt a Barclays Premier League-ben. A 2008-as elnökváltás és az azzal érkező pénz volt az ami a klubbot azzá tette amit ma láthatunk hétről hétre.  A második dolog pedig, hogy egyáltalán nem találom túlzásnak a cimbeli állitásomat, miszerint a City a pénzből lett bajnok 2011 óta immáron kétszer is. Viszont nekem mégis az egyik legszimpatikuabb csapat, melyet valaha is láttam. Hogy miért? Ezt szeretném kifejteni rövid irományomban.

Ahogy veszem észre nap mint nap, az emberek a Manchester City iránt mutatott véleményük alapján, abszolút a két végletbe sorolhatóak.(És nem úgy mint a Barcelona illetve a Real Madrid szurkolói, akiknek a másik szapulása az életcéljuk).  Van aki nagyon szereti, esetleg kedvence ez a csapat, van aki viszont antipatikusnak találja a több 100 milliós költségvetéseket, illetve a tavalyi (egyesek szerint meg nem érdemelt) bajnoki cimet. Ezt én komplett marhaságnak tartom de erről majd később. Igaz, hogy a Manchester City a semmiből, több száz millióval egy olyan csapatot épitett fel amely felnőtt Anglia 4 nagyja mellé (Manchester United-Chelsea-Liverpool-Arsenal) de van itt valami amit sokan nem vesznek figyelembe. A City gyakorlatilag 2010-11 óta azzal az alapfelállással játszik, amit akkor a pénzből megszerzett. Ha jól megfigyeljük a védelem alapját azóta is Kompany és Kolarov alkotják, illetve a később beszerzett Demichelis, a közzépálya kulcsfontosságú alkotóeleme azóta is a Yaya Touré-Silva-Nasri trió, illetve a csatársorban m;g mindig az akkor beszerzett Agüero és Edin Dzeko veszélyeztetik ellenfelük kapuját. Szóval a csapat alapja nem változott. És ez a fő oka amiért nekem szimpatikus a City. Nem úgy élnek a pénzzel, mint -hogy egy példát mondjak- a Real Madrid, akik folyamatosan, nyárról, nyárra megvásárolják az aktuális legjobb játékost. Bevásároltak annó, amikor fel kellett épiteni egy keretet, sikerült, bajnokok lettek, de költségvetéseik napjainkban nem sokban különböznek angol riválisai kiadásaitól. A Real Madridról majd egy másik alkalommal fogok beszélni, de számomra undoritó és visszataszitó az, amit a királyi gárda művel. 

A City tehát a bajnokságban felnőtt a nagyok közé, azonban a Bajnokok Ligájában nem villognak túlságosan. Ennek az lehet az oka, hogy talán annyira még nem nőttek fel  ahhoz, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban is jelentős eredményeket érjenek el, azonban szerintem ez csak idő kérdése. Az idei kiirás úgy gondolom egy nagyszerű esély számukra. Jó formában vannak, ez lehet az év, ahol talán minden összeáll?

Visszatérve még pár mondat erejéig, a City tavlayi bajnoki cimére, és nevezetesen arra, hogy egyesek szerint inkább a Liverpool érdemelte meg mintsem a manchesteri csapat. Ez egy nagyon súlyos állitás, és ha valaki egy kicsit is elgondolkodik, és nem vakon itélget, rájön, mekkora butaságot is beszél. Egy 38 mérkőzésen keresztül tartó bajnoki sorozatban, nem lehet azt állitani a végén, hogy a bajnok nem érdemelte meg. Egy meccsen lehet az, hogy egy csapat egész idő alatt támad , de mégis kikapp egy véletleszerűen kapura tartó labdától, viszont ha egy csapat végig tud csinálni 38 meccset úgy hogy közben több pontot szerez, mint ellenfelei, akkor igenis megérdemli a bajnoki cimet.

Összefoglalva, a Manchester City az a csapat, amely (ha a pénz miatt is) de felnőtt arra, hogy bajnoki cimet nyerjen Angliában. A kérdés már csak az, hogy mikor lesz képes nemzetközi szinten is maradandót alkotnia? Idén? Vagy akár jövőre? Egy biztos. A City fellendülésével egy újabb nagyszerű klubbot kapott Anglia és Európa, aminek szerintem nyugodt lelkiismerettel, függetlenül attól, hogy kinek szurkolunk, csak örülhetunk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr226715139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása