Egy szubjektív, kritikus oldal

2014. szeptember 23. 18:06 - EszkoF

TFL (The Four Leagues) Sorozat-2014.09.23-24

Hétközi forduló-Előzetes

european-leagues.jpg

Sziasztok! Nem áll le a foci Európában, a hétvége után, rögtön kedden illetve szerdán kell bizonyitaniuk az együtteseknek. Nézzük tehát, hogy mire számithatunk a hétközi fordulóban az angol, spanyol, német  illetve olasz bajnokságokban.

Vasaránaptól keddig nem sok pihenőjük volt a csapatoknak Európa 4 legrangosabb bajnokságában, igy hát ha valamiért, akkor ezért akad egy kis érdekessége és pikantériája a hétközi találkozóknak. 

Capital One Cup:

index.jpgA négy nagy bajnokság közül most is az általam legerősebbenk tartottal kezdeném, ahol viszont nem bajnoki mérkőzéseket tartanak kedden és szerdán, hanem az Angol Ligakupa találkozóit rendezik meg. Sok mindent talán erről még nem tudok mit mondani, a kupában bármi megtörténhet, a csapatok nem 100 százalékos erőbedobással játszanak, igy hát könnyen megeshet, hogy a nagycsapatok közül 1-2 kipottyan a sorozat korai szakaszaiban. Mindenesetre kedd este pályára lép az Arsenal és a Liverpool, mig szerdán a Manchester City, a Tottenham, és a - remélhetőleg a kisebb csapatok ellen a játékot már nem agyontördelő - Chelsea meccsét követhetjük figyelemmel.

 

Liga BBVA:

ligabbva2.jpg

 

Az Ibériai félszigeten már a spanyol első ostály hivatalos mérkőzéseit rendezik meg, és itt bizony már a csapatok is komolyabban vesznek mindent. Ezért is lehetnek a mérkőzések izgalmasabbak, mint az angol kupában. Szombaton pályára lép a Bernabéuban a Real Madrid, a tavaly, őket megverő Elche ellen, illetve a szombaton döntetlent meccselő Celta Vigo is. A királyi gárda hengerelt a hétvégén, kérdés hogy maradt e bennük annyi energia a 8-2-es kiütés után, hogy elbirjanak ellenfelükkel, de véleményem szerint ezt a meccset simán hozni fogja a fővárosi csapat.

Vasárnap mind az Atletico, mind a Bilbao, mind a Barcelona idegenben lépnek pályára, az Almeria, a Rayo Vallecano, illetve a Malaga ellen. Ebből a hármasból talán az eddig szinte tökéletes szont futó Barcelonának lesz a legnehezebb dolga, de könnyen lehet, hogy az Atletico Madridnak ismét beletörik a foga az idegenbeli játékba. A Barcelona rendithetetlennek tűnik az élen, kérdés, hogy meddig viszik még a jó formájukat?

 

Bundesliga:

Bundesliga_logo.svg.png

Németországban érdekes találkozónak lehetnek szemtanúi, azok akik megnézik a Bayern München - Paderborn meccset, hiszen az újonnan feljutott együttes talán most kerül igazán komoly kihivás elé. Guardiola együttese egy elég lapos, Hamburger elleni döntetlen után készül újonc ellenfele fogadására az Alianz Arénában és őszintén szólva félek attól, hogy a Guardiola féle tiki-taka ismételten nem lesz elég a három pont megszerzéséért.

Pályára lép melletük a bajnokságban továbbra is borzalmas formában levő Shalke04 is a Werder Bremen otthonában. Kiderül hogy végre összeszedi-e magát jens Keller együttese, hiszen lassan a kiesés ellen kell majd küzdeniük, ha semmi sem változik.

A Bundesliga másik két nagy hétvégi vesztese szerdán lép pályára. A Borussia Dortmund a szintén kieső helyek egyikén egyensúlyozó Stuttgartot, mig a Leverkusen a szezont középszerű formában kezdő Augsburgot fogadja. Nem győzöm ismételni, hogy mivel a csapatok a hétvége után 3 nappal ismét pályára kényszerülnek, igy bármi megtörténhet bármelyik találkozón. Simán benne lehet egy-egy meccsben egy Leverkusen, vagy akár egy dortmundi zakó is .

 

Serie A :

LegaSerieAlogoTIM.png

Az olasz bajnokságban kedden csupán egy darab mérkőzést rendeznek, mégpedig a hétvégén a Juventustól 1-0-s vereséget szenvedő Milán és az Empoli találkozót. A Milannak, mivel a Roma szintén hibátlan eddig, még nagyobb erőbedobással kell küzdenie a pontokért ha nem akar kimaradni a Juventus és a Roma bajnoki cimért folyó vitájából.

Vasárnap a Juventus és az eddig csalódást keltő Napoli is hazai pályán próbálja meg begyűjteni a mindhárom megszerezhető pontot, ehhez azonban lehet hogy a Cesenának vagy a Palermonak is lesz egy két szava. A Romának idegenben kell pályára lépnie a Parma ellen, és hogyha nem akar leszakadni a torinói riválisáról, akkor lehet, hogy jobb, ha bebizotsitják maguknak a győzelmet.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr676724857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása