Egy szubjektív, kritikus oldal

2015. március 29. 12:48 - JorgeTheBlobfish

F1 2015 - Maláj Nagydíj - Seb, a Megváltó

20150329f1-forma1.jpg

Amikor már mindenki azt hitte, hogy egy újabb Mercedes-év elé nézünk, és visszaaludt az első szepangi körök után, akkor jött Sebastian Vettel, és behúzta az év második versenyét. A Ferrari első győzelmét szerezte a 2013-as Spanyol Nagydíj óta, ami nagy visszatérésnek számít, és reméljük, hogy ezzel a lendülettel megszorongatják még párszor a Mercedes tökét. Hogy mi minden történt az év második versenyén, alább részletesebben taglaljuk. 

Kedvező időben rajtolt a mezőny Szepangban, Louis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel az élen. Az angol el is húzott a rajtnál, Vettelt pedig a harmadik Rosberg szorongatta meg kicsit, de a dobogó sorrendje nem változott. Kimi Raikkönen már a második körben defektet kapott, miután a bal hátsó gumija hozzáért Nasr Sauberéhez, így ő mehetett először bokszba. Egy körrel később Marcus Ericsson csúszott ki, így bejött a Safety Car és összébbrázta a mezőnyt. A csapatok nagy része ekkor úgy döntött, hogy kiáll kerékcserére, és én elkezdtem reménykedni, amikor láttam, hogy Vettel Ferrarija nem tér le a bokszutcába, és átveszi az első helyet Hamiltontól. A sorrend egy kicsit zanzásabb lett, Hülkenberg volt a második helyen, de a Mercedesek jöttek mint a nátha, és Hamilton néhány körön belül feljött a második helyre, őt pedig Rosberg követte. 

20150329forma1-f1-malaj.jpg

Valamikor Sebnek is ki kellett állni, és a Mercedesek megint az élre léptek, de a német simán vissza tudott jönni a harmadik helyre. És amit ezután láttam, azt nehezen tudtam elhinni: a Ferrari játszi könnyedséggel húzott el előbb Rosberg, majd Hamilton Mercedese előtt (igaz, Rosberget egy kanyarban előzte meg Vettel). Először csillant meg a remény, hogy van kihívója az olajcsapatnak. Ami a többieket illeti, Raikönnen nehezen visszaküzdötte magát az élmezőnybe a defektje után, és egy adott pillanatban harmadik is volt; Alonso viszont fel kellett adja a versenyt, műszaki hiba miatt.

A Mercedes úgy döntött, Vettel előzése után azonnal kihívja a bokszba Hamiltont, és a döntés jónak tűnt, ugyanis a brit remekül zárkózott a visszatérte után, és erősen szorongatta Vettelt. De a német versenyző egyből a második helyre jött vissza a kiállása után, maga mögött tartotta Rosberget, és futott egy leggyorsabb kört. Miután a 39. körben ismét kiállt Hamilton, a Mercedes mérnökei sejtették, hogy ebből nem lesz győzelem: Hamilton több mint tizenegy másodperces hátrányban volt, miután visszajött a bokszból, és csak tizedeket tudott hozni a németen. 

sebastian-vettel-ferrari_3235081.jpg

Vettel a verseny végéig megőrizte a magabiztos előnyt egyetlen kiállással, megtörve a Mercedes hosszú hegemóniáját, amely Ricciardo nyári duplája óta tartott. Raikkönen nagy bravúrral negyedik lett a Mercedesek mögött, az 5-6. helyért pedig az utolsó körig belharc folyt Bottas és Massa között, amit végül a finn nyert meg. A 7-8. és 9-10. helyen is nagy egyetértésben végzett a két Toro Rosso és Red Bull, apró szépséghiba, hogy Verstappen kivételével mind a négyen le lettek körözve. 

Összességében véve jó verseny volt, egy nagyszerű taktikai csata, amelynek végén az nyert, aki a legjobban megérdemelte. Vettel rajongótábora alighanem megnépesedett e győzelem által; szerintem sokan vannak úgy vele, hogy "bárki, csak ne a Mercik", és magamat is idesorolom. A Williamstől többet vártam volna, Bottasból simán kinézek egy pár dobogót, és Massa is többet érdemel ennél; a Red Bull sikertelensége és technikai lemaradása kicsit meglepett, nem úgy mint a McLarené, akinek egyik versenyzője sem fejezte be a futamot. Két hét múlva Kína, reménykedjünk benne, hogy a szepangi tendenciák folytatódnak a kontinensen is, mert egy kiegyenlített, izgalmas szezon mindennél többet ér. Addig is: kövessétek a blogot. Viszlát!

 

Címkék: Forma-1
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr327315030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása