Egy szubjektív, kritikus oldal

2014. október 20. 22:53 - JorgeTheBlobfish

Oktoberfest a futballpályákon (is) - BL #3 előzetes

Újraindult a klubszezon, és valljuk be, nem volt unalmas hétvégénk: elég, hogyha a Southampton alázására vagy a QPR-Liverpool mérkőzés (esetleg az Inter-Napoli) őrült végkifejletére gondolunk. Őszintén reméljük, hogy hétközben sem lesz okunk panaszra, már csak azért sem, mert két hét múlva ugyanezek a BL-meccsek lesznek menün, és nem lenne jó, ha bárki elszállna addig, mármint gyakorlatilag (lásd Benfica, CSZKA meg Ludogorec). A következőkben megpróbálunk meggyőzni arról, hogy miért ne tegyétek meg a Bayernt Tippmixen, vagy hogy miért érdemes a szerencsétlen bolgároknak szurkolni. Lássuk hát!

 Champions-League1.jpg

A CSOPORT

 

1412195456302_wps_40_Atletico_Madrid_s_Turkish.jpg

A Juventus "neonzöld rémálom"-meze nem hozott szerencsét, Buffon kapuját felavatta egy szakállas török (Arda), pedig a mérkőzés képe alapján az ikszet sem tekinthettük volna igazságtalannak. Mindenesetre jelezte a két bajnokság közti különbséget, hogy a Serie A türannisza és oligarchája, a Juventus képtelen volt betalálni a spanyol pontvadászat ötödik helyezettjének, egy korábbi önmagához képest beszürkült és sebezhető(bb) Atléticónak. Aztán az Olympiakosz malmöi veresége még jobban megkavarta a dolgokat, most ott tartunk, hogy a csoportkör harmadánál a svédeknek reális esélyük van az Európa-ligára, a pireusziaknak meg még többre. Minden ezen a két fordulón múlik, ez egészen biztos.

A Juventus meglephető, sőt, a Juventus képes meglepni önmagát is (a hétvégén nem tudták megverni a tökutolsó Sassuolót), pláne ha egy mindenre éhes és harcedzett görög csapat a vendéglátója (az Olympi tavaly megverte a Unitedet is, ha emlékeztek). Jelenleg egyik csapat sincs csúcsformában, ennek ellenére vértizzadós kiruccanásnak ígérkezik a görög kaland a Donna Vecchia számára. Az Atlético-Malmö akkora egyes, mint a ház, ez nem lehet kérdés. Tipp: Olympiakosz-Juventus 1-1, Atlético-Malmö 3-0

 

B CSOPORT

 

Fernando+Torres+Pepe+Real+Madrid+v+Liverpool+GLK16RsT9Nhl.jpg

A kép 2009-ből származik, amikor a Liverpool egy laza négyessel küldte haza a királyiakat a nyolcaddöntőben, és amikor Torres még egy futballistára emlékeztetett, nem egy jancsibohócra. Annak az esélye, hogy az eredmény megismétlődik, valahol a csekély és a nulla között van, de alighanem egy szűk győzelem is beleférne a Liverpool-drukkerek számára, mert eddig nem sokat mutatott kedvenc csapatuk. A Real Madrid nem hagyta abba a nagyüzemi góltermelést, a legnagyobb egyetértésben rojtozzák ki minden aktuális ellenfél hálóját (legutóbb a Levante volt az áldozat), és a BL-ben is kettőből kettő a mérlegük. Bár, aki látta a Ludogorec elleni meccset... Az megérti, miért is kell ennek csupaszív, jól szervezett és (tényleg) képzett futballistákból álló bolgár csapatnak szurkolni.

Főleg azért, mert a Basel papíron már be is söpörte a hat pontot a zöldek ellen. A Liverpoolnak pedig komolyan visszaüthet a bázeli vereség, mert amennyiben (neadjisten) két vereséget szenvednének a Madridtól, le is mondhatnak a nyolcaddöntőről. Szerintünk nem olyan erős ez az idei Liverpool, hogy otthon tartson akár egy pontot is. Tipp: Liverpool-Real Madrid 1-2, Ludogorec-Basel 1-1

 

C CSOPORT

 

Bayer-04-Leverkusen-v-SL--007.jpg

Hogy tényleg annyira szar-e a Benfica, mint azt az előző két meccsen mutatta, az a Monaco elleni duplából kiderül. A franciák játékának és a pázsit növésének izgalomfaktora között nincs nagy különbség (végigkínlódtam egy Zenit-Monacót), és a Benficáról is csak annyit tudunk, hogy otthon még mindig veretlen, és hogy nem akar ismét az El-be kerülni, mert megint a döntőben hasalna el, és az ugye nemzeti tragédia. (Hogy máshol mi a tragédia... na mindegy.) A csoport másik két tagja közül a Leverkusen szívesen játszik izgalmas döntetleneket, a Zenit pedig hóttunalmas döntetleneket. Ezúttal szerintem az utóbbi fog megtörténni, bár Roger Schmidt csapata egy időzített bombaként működik, a Stuttgart ellen háromgólos hátrányból álltak fel, a Paderborn ellen pedig az utolsó percekben mentettek pontot. 

Ez továbbra is egy kaotikus csoport, és az is marad, hacsak a Benfica nem teszi meg azt a szívességet, hogy kikap Monacóban és kiszáll a versenyből; valamiért úgy érezzük, a portugálok mostanra időzítik a legjobb formájukat. A Leverkusen-Zenit pedig egyes, hacsak nem kerülnek megint korán hátrányba a németek. Tipp: Monaco-Benfica 0-1, Leverkusen-Zenit 3-1

 

D CSOPORT

 

jurgenklopp_724p3sbrldja1t2p1f2fjrfru.jpg

Kloppnak ezúttal tényleg nincs oka örömködni, hiszen a Dortmund újabb arcpirító vereséget szenvedett a Köln csapatától, és olyan távol került a bajnoki címtől, amilyen távol csak lehet. Ha valami hiányzott a csapatból, az a helyzetkihasználás, és ha valaki hiányzott a csapatból, az Lewandowski volt. Úgy néz ki, többről van itt szó, mint szimpla hullámvölgyről, a süllyedő hajót pedig Reus is elhagyná, a Bayernbe menekülne, hova máshova. A jó hír a Dortmund számára, hogy hatból hat pontot szereztek eddig, és ha lehet hinni az előző fordulónak, egy elég sovány Galatasarayjal fog találkozni. A hangulat persze pokoli ésatöbbi (szokásos törökökre használt klisék), de a Galatát a hétvégén is Sneijder két bombája húzta ki a csávából, egy kiöregedő sztárra pedig nehéz alapozni.

Az Arsenal háza táján még mindig több a sérült, mint a nem sérült, és a bajnokságban sem teljesítenek valami jól az Ágyúsok, de azért egy brüsszeli kirándulás nem fekheti meg a gyomrát Wenger együttesének. Az Anderlecht pedig fohászkodhat buzgón, hogy a törökök ne lepjék meg a Dortmundot - már hogyha érdekli őket egyáltalán az Európa-liga. Tipp: Galatasaray-Dortmund 1-3, Anderlecht-Arsenal 0-1

 

 E CSOPORT

 

hi-res-13dd5c9921ee8a43016906c11308a009_crop_north.jpg

Négy éve is a vébé után hozta össze a sors a Bayernt és a Romát, az a párharc az olaszok elképesztő fordításáról maradt híres (0-2-ről 3-2-re nyertek a Farkasok). Azóta mindkét csapat erősödött, a Bayern túlvan egy rövid uralkodási perióduson, a Roma pedig egy alapos fazonváltáson, ráadásul mindketten igazi erődemonstrációt tartottak a hétvégén, a bajorok hattal verték a Werder Brement, a fővárosiak hárommal a Chievót. Az Oktoberfest egy napra Rómába költözik, aztán hogy lesz-e bőrnadrágos-sörös német ünneplés a végén, azt meglátjuk, mindenesetre Guardiola várhatóan a hétvégi tizenegyet pakolja fel a pályára, ami azt jelenti, hogy az olaszoknak nem kell Ribérytől félniük. A Bayernnek Tottitól annál inkább. 

A City pedig "szélárnyékban" próbál meg majd előzni, az ugyanis nem lehet kérdés az iparvárosban, hogy a CSZKA ellen oda-vissza győzni kéne. Mellettük szól az is, hogy tavaly (majdnem ugyanezzel a csapattal) nyertek Moszkvában, ellenük szól viszont az október végi orosz időjárás, amihez foghatót Angliában nehezen tapasztal az ember. Nem fix kettes, de nehéz mást elképzelni, mint City-győzelmet. Tipp: Roma-Bayern 2-2, CSZKA-Manchester City 0-1

 

F CSOPORT

 

o-AJAX-facebook.jpg

Az Ajaxnak jó emlékei vannak a Barcelonáról, tavaly bombameglepetésre legyőzték a katalánokat az Amsterdam ArenA gyepén, spanyol földön azonban akkora pofont kaptak, hogy nem csodálkoznék, ha öntudatosan beállnának bekkelni a hollandok. Frank de Boer évek óta építgeti fiatal titánokból álló együttesét, amely, ha rövid távon sikeressé nem is, de mindenképp szimpatikussá teszi a holland bajnokot. Az előző fordulóban az Apoel lepte meg a piros-fehéreket, akik azóta kisebb hullámvölgyben vannak; ellentétben a Barcelonával, amely mintha fel sem vette volna a PSG-től elszenvedett józanító vereséget, otthon továbbra is szórja a gólokat, magabiztosan csücsül a trónon, és még mindig nem kapott egyetlen gólt sem. Az Ajax-meccs jó kis bemelegítés lesz a hétvégi Clasicóra. 

A PSG lassan igazi nagycsapattá formálódik Laurent Blanc kezei alatt, a Barcelona ellen úgy tűnt, ismét számolni kell a párizsiakkal. A ciprusi vendégeskedés azért rejteget némi izgalmat, mivel az Apoel megmaradt annak a skalpgyűjtögető kiscsapatnak, aki volt, de a győzelem Ibra és Lavezzi nélkül is összejön majd a franciáknak. Tipp: Barcelona-Ajax 3-0, Apoel-PSG 1-3

 

G CSOPORT

 

_78025470_diegocostagetty3.jpg

 

Nincs sok mondanivalónk erről a csoportról, mivel talán ez a leglefutottabb kvartett, a Schalke bármilyen formaingadozása ellenére. Itt fog a legtöbbet számítani ez a két közbelső forduló, a Sporting-Schalke kettős párharc győztese ugyanis jelentős helyzetelőnybe kerülhet. A portugálok a rivális Porto idegenbeli legyőzésével hangoltak a BL-re, ami azért elmond valamit az erejükről; a Királykékek pedig szorgosan gyűjtögetik a pontokat a német középmezőnyben. Mindeközben két nehéz meccs a Chelsea számára, akármilyen furcsán is hangzik, a szlovénok még mindig nem kaptak ki Európában, bár a szezon meglepetése lenne, ha ezt két hét múlva is elmondhatják magukról. Mourinho együttese az elmúlt öt meccsét gond nélkül hozta, a Mariborral pedig valószínűleg már a hétvégi MU elleni rangadóra melegítenek majd a Kékek. Tipp: Schalke-Sporting 2-1, Chelsea-Maribor 2-0

 

H CSOPORT

 

Part-PAR-Par7989266-1-1-0.jpg

Nem igazán értjük, miért ilyen elvetemülten rossz idén a Bilbao. Valószínűleg a szerényebb költségvetésű és gyengébb keretű spanyol csapatok általános betegsége, hogy amint komoly kettős terhelés alá kerülnek (lásd a 2012-es Villarreal, vagy a 2013-as Málaga), azonnal visszaesés tapasztalható, és egyik fronton sem tudnak megfelelően teljesíteni. A baszkok a kiesési zóna peremén táncolnak, utoljára másfél hónapja nyertek meccset, és nem úgy tűnik, hogy a Porto elleni meccs lesz a megfelelő alkalom, hogy rálépjenek az elfeledett ösvényre. A portugálok ugyanis jó formában vannak, annak ellenére, hogy a Sporting legutóbb mindhárom pontot elvitte a Dragaóból. 

A sztyeppék rangadója érdekes lesz, ugyanis látván a keleti helyzetet, lehet, hogy egy évtized múlva egy átlagos új-oroszországi (Novaja Rosszija) bajnokin fog találkozni a BATE és a Sahtar, a Vezér óvó pillantásától kísérve. Benne van a pakliban egy hazai győzelem. Tipp: Porto-Bilbao 2-0, BATE-Sahtar 3-1 

_Jorge

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkofoci.blog.hu/api/trackback/id/tr886812039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy szubjektív, kritikus oldal
süti beállítások módosítása