Az átlagosnál jobb SD-adást kaptunk a héten, és egy hangyafasznyi előrelépést a történetvezetést illetően. Az adást egyértelműen az mentette meg, hogy 187 kg élőhús átrepült a kordonon, de azért tetszettek a dívák és az Ambrose-Ziggler-Bryan szegmens is. Lássuk.

Ugyanazzal kezdünk, mint az előző két héten, a Ladder Match minden egyes résztvevője kilép az arénába, egymás után, libasorban, ahogy azt illik. Elmondja mindenki a szövegét, amit az előző 72 órában bemagolt, aztán megjelenik R-Truth is utolsónak, az övvel a kezében. A ringben három face és három heel marad, a jófiúk pedig kiszorítják a rosszfiúkat a ringből. Hogyha a WWE el akarja kúrni az egész szegmenst, így kell hozzákezdeni - gondoltam, de az adás vége sokat javított az összképen. De azt majd a maga idejében.

A következő meccs egy tökéletes lecsó volt: összedobták a TT-szegmens összes résztvevőjét, felöntötték vízzel (húggyal, ízlés szerint) és feltették főni. A végén a Matadorok győztek, de mint heel karakterek, vagy én már nem is tudom, tudja a tarka fasz, hogy mit akarnak kezdeni ezzel az egésszel. Az biztos, hogy az egyik, ha nem a legrosszabb és legérdektelenebb meccs lesz a Wrestlemanián, ami a többi párharc tudatában azt jelenti, hogy a kutya sem lesz kíváncsi rájuk. Az egyetlen kérdés, ami felvetődött bennem, hogy ha a New Day nyeri meg az öveket, vajon hogy oldják meg demokratikusan, hogy mindhármuknak jusson a dicsőségből?

Miz szólókarrierje dicsőségesen folytatódott: négy perc alatt kikapott a Big Guytól. Rybacket nem tudom hova és miért nyomják, vagy próbálják nyomni, de lehet, hogy ez egy szimpla töltelékmeccs volt, és hiába is teszek fel kérdéseket.

A Reigns-Henry szegmens sem volt zseniális, de kétségkívül az adás fénypontja volt. A Világ Legerősebb Embere visszatért, hogy szemrehányásokat tegyen a szamoainak, ellássa néhány tanáccsal, és segítsen a karaktere előmozdításában. Bár azt kétlem hogy sikerült volna neki, de ez csak azért van, mert egyszerűen nincs annyi súlya a karakterének, hogy egy egyszerű bokszzsák-szerepnél (EszkoF) többet nyújthatna. A speart viszont nagyon bírtam, valahogy euforikus élmény látni egy több mint másfél mázsás emberállatot átzuhanni a kordonon. Tapsoltam a képernyő előtt.

A csajoknál megy tovább ez a "Frenemies"-sztorivonal AJ-vel és Paige-dzsel, és én örülök ennek. A két csaj valóban a két legtehetségesebb díva a rosterben, és egy Cameron-Summer Rae párost igazán meggyőzően a földbe tudtak döngölni. A végén az a kis közjáték elég nevetséges volt, de baszok én rá.

A főesemény elvileg a  3v3 tag team-meccs akart lenni, és maga az összecsapás nem volt rossz, sőt, talán még attól is eltekintenék, hogy minden egyes héten ugyanazt... Nem, attól nem tudok eltekinteni. Szóval it was good for what it was, a hat teljesen különböző karakterű és stílusú pankrátor összehozott egy tűrhető meccset, de ami megmentette számomra az egészet, az a vége volt. Nagyon tetszik az, ahogy ismét egymásnak ugrasztanak pár face karaktert, ahogy tették azt nem is olyan rég Cenával és Ambrose-zal; tetszik a kötekedő és árnyalatnyit önző Ziggler, és tetszik Ambrose-nak az az örök flegmasága, ahogy a facekkel szemben viselkedik. Zigglert egy kisebbségi komplexusosnak nevezte, Bryant pedig turd-nek, ami magyarul kb. szardarabot jelent. Összességében megalájk a WWE kreatívjainak ezért a jelenetsorért. 

Ennyit a mai adásról, lájkoljátok és osszátok az oldalt, és ne felejtsétek el az egy perc megemlékezést Bryan fokozatosan rövidülő szakálláért. Nem akarjátok szakáll nélkül látni őt. Senki sem akarja.

Viszlát!