Borzasztóan átlagos adást kaptunk, átlagos sztorikkal és átlagos meccseken átlagos teljesítményekkel. Az egyetlen dolog, ami feldobja az ilyen adásokat (értsd: az egyetlen indok, amiért nem ikszeljük le a VLC Media Playert), hogy van néhány üde színfolt a rosterben, akik némi színt visznek az amúgy fakószürke bookingba. Ilyen például a _vadonatúj New Day és Neville, de ezeket bővebben kifejtjük alant.
Dallasban vagyunk, az egyetlen helyen, ahol Reignst még ünneplik. Bryan kezdi a szövegelést, és már tudjuk is előre, mi fog történni, aki látott már SD-adást az első kézből megtippelhette, hogy kik fogják megszakítani a monológot. Jön a fölösleges fürtjeitől megszabadított Sheamus és brit cimborája, aztán Ziggler, majd Big Show és végül Reigns. Mielőtt elalélnánk az izgalomtól, láthatjuk, amint a face-ek kiebrudalják a heeleket a ringből, és ennyi. Kérem a következőt.
Az új New Day, kérem szépen, zsír. Akarom mondani, ha most látnám őket először, nagyon bírnám ezt a hármast, de sajnos tudom, hogy a WWE mekkorát bukott velük, és mindjárt nem tudok annyira örülni. De ennek ellenére szerethető volt a csütörtöki produkciójuk, bírtam ezt a "most mindenki feláll és tapsol nekünk bazmeg, mert mi vagyunk az egyetlen feka csapat a házban" beszólást, és a texasziak őszinte megnyilvánulását. Komoly előrelépésnek tartom, hogy minden gátlás nélkül ki merik mondani, hogy "New Day sucks", anélkül hogy ezt rasszizmusnak tartanák, mert valóban nem az. A meccset amúgy a Brass Ring Club nyerte, micsoda meglepetés.
Curtis Axel szegény a kreatívok vécépapírja lett: mikor kinek törlik vele ki a seggét, attól függően, hogy kinek kell egy kis push, egy kis nyomatás. Most éppen az új titánnak esett áldozatul, akinek olyan finisherje van, hogy azzal műugrás-vébére is elmehetne.
Natalyát nagyon próbálják tologatni a Paige-AJ-Bellák triumvirátus szintjére, vagy legalábbis kiemelni abból az iszonyatos foslagúnából, amiben a középszerű dívák vannak már jó ideje. Megverették vele Alicia Foxot, akivel nincsenek hasonló céljaik a kreatívoknak, majd jött egy Cameron nevű nőszemély és kiosztott egy DDT-t mindkét dívának. Tegye fel a kezét, aki érti. Tegye fel a kezét, aki átlátja ezt az egész kuszaságot. Ne ilyen sokan, na.
A Miz TV-ben folytatódott a Sandow-saga, az egykori asszisztens szárnyra kapásával és Miz zseniális színészi alakításával. Ez az ember már emberemlékezet óda mindig ugyanazon a szinten teljesít, hitelesen hozza a hernyó heel karaktert, és mindezt úgy, hogy talán ő kapja a legtöbb utálatot az összes heel közül. Nagyon szívesen megnéznék egy Miz face-turnt, de csak azért, hogy egy másik oldaláról is megmutatkozzon, kíváncsi vagyok, jófiúként is ugyanilyen jó lenne-e.
Eric Rowan is kapott egy kis reflektorfényt, bár nem tudom az mennyire segített neki, hogy kikapott a családfőtől, na mindegy. Az ő karakterét is elkúrták, mint annyi más karaktert, egyszerűen többet érdemelne az ilyen színtelen-szagtalan SD-vereségeknél. Volt valamikor egy Rowan-Harper konfliktus kialakulóban, azt mért hagyták félbe? Vagy mért nem folytatják most, hogy Harper is kikerült az IC-öv vonzköréből? Szétbaszták a Wyatt familyt, mint egy pinyátát, és otthagyták penészedni.
A főeseményen megint Reigns került a középpontba, akivel mindig megnyeretik az ilyen mezei SmackDown meccseket, és mégsem érnek el vele semmit. Szép és meggyőző teljesítmény volt a polinéz/melanéz/mikronéz harcostól, de komoly ellenállást sem Sheamus, sem az "ősellensége", Big Show nem tanúsított, szóval nagyon keveset nyom a latban egy ilyen siker. A Raw-n remélhetőleg több kérdésre választ kapunk, mert ez így nagyon átlagos volt, annyira, hogy el is ment a kedvem az SD-cikkektől. De jövő hétig még gondolkodom rajta.
Kedden RAW, de addig jelentkezünk vasárnap egy F1-cikkel, és valamikor egy futball-kritika is ki fog jönni. Élvezzétek a tavaszi időt és lájkoljátok az oldalt. Viszlát! _Jorge
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.